Hosszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter is a helikopter-baleset áldozata.
Hosszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter is a helikopter-baleset áldozata.
Így tett a Hamász és a Hezbollah is.
A DK elnökének bejegyzése alatt több politikus is megjelent.
Egy videó is felkerült az útról.
Máig nem döntöttek Anna Sorokin kitoloncolásáról.
Kiemelték a motorcsónak maradványait.
A hatályos büntető törvénykönyvben nincs merénylet elnevezésű tényállás.
Petőfi még költő sem volt, amikor használni kezdték.
Van, hogy a húszpontos előny is kevés.
A város első szabadtéri, eleinte hatalmas szenzációnak számító és óriási népszerűségnek örvendő mozgólépcsőjét meglepő módon nem a belvárosban helyezték üzembe.
A titkosszolgálat mindenre képes volt, de maradt rejtély bőven.
A főpolgármester-jelölt szerint ott „középkori körülmények között születnek meg gyerekek”.
A család is reagált.
Az államcsőd elkerülésére a kormányzó kommunista pártnak nincs megoldása az ázsiai országban.
Az esetek jelentős részében az emberek hibáznak.
Pedig egyre kevesebb a magyar a térségben.
Két jármű ütközött, folyadék folyt az úttestre.
Az idei zarándoklaton a pécsi egyházmegye püspöke szónokolt.
Az ítélet nemzetközi felháborodást keltett.
Képzeljük el, milyen lehet együtt élni egy farkassal vagy egy medvével.
MÁK a köbön.
Az Országimázs Központ állami rendezvények rendezvényszervezési vezetője és tanácsadója volt.
A cannes-i filmfesztiválon szólalt fel a magyar filmügyi biztos.
Sokkal nagyobb lett a választék is.
A rendőrség még nem azonosította az elkövetőket.
Szerinte sok patrióta harcosra van szükség.
Nemcsak szép, de ár-érték bajnok is a Huawei új okosórája.
53 éves volt.
Futótűzként terjednek a közösségi médiában az erőszakra buzdító üzenetek, kommentek.
Az idén 77 éves énekes nem bánt meg semmit sem.
Még egy olimpikon is megjelent az eseményen.
Híres magyar előadókból ezúttal sincs hiány.
Elképesztő felvételek terjednek a közösségi médiában.
Székely Csaba hazugnak nevezte Rudolf Pétert.
A Gyorskocsi utcai börtönből adott interjút.
Alexander Sörloth élete meccsét játszotta a friss spanyol bajnok ellen.
A bronzérmet története során először a NEKA nyerte.
Az utolsó, gólgazdag fordulóban dőlt el az aranyérem sorsa.
A TFSE atlétája három századdal előzte meg a másodikként célba érkező riválisát.
Mostani jó szereplésével hat pozíciót javított az összetettben a magyar sportoló.
Lando Norris óriási hajrát produkált, de végül be kellett érnie a második hellyel.
Túlfűtöttsége miatt sokat kritizálták, mégis ő volt az első magyar írónő, aki alkotói munkásságából meg tudott élni. Az Erdős Renée Házban jártunk.
Az esetek jelentős részében a sebesült hibázott.
Ezek a problémák állhatnak a háttérben.
Így ismerd fel időben a tüneteit.
Kissé mások a jazz- és raprajongók, vagy a punkerek és az operások.
El kell viselnie mindent egy közszereplőnek?
Az ismertségét arra használjuk, ami előrébb viszi a világunkat.
Van-e jogunk eldönteni, hogyan haljunk meg?
Minden egy helyen, csak egy kicsit másként.
Mégis másoknak segít és családot alapított.
Hogyan lehet kihozni egy utazást fillérekből?
Az elektromos mellett plug-inként is jön a BYD nagyobbik SUV-je. Ha levetkőzi az előítéleteket, sikeres is lehet.
Elég nehezen tudták megállítani a két autótolvajt, de végül sikerült.
A vén, tűzokádó Lanz Bulldog, is nagyot húz: úgy sprintelt a nagy súllyal, mint egy új traktor.
Pontosan tudod, hogy egy típusból hány lóerős volt a legerősebb változat? Akkor itt egy kvíz, ami kimondottan neked való.
The Stig úgy megküldte az alagútban a BRM bő 70 éves, Forma-1-es versenyautóját, hogy még a mikrofon se bírta.
Egyre nagyobb teret és elismerést kap az egészségpszichológusi munka a kórházakban.
A terület választásait a szocialista jelölt nyerte, ami lehűtheti a függetlenségi mozgalmak kedélyeit.
Mindenki mindenki ellen.
Meglehetősen morbid, de természetes és hatékony védekezés a mostanában mindent ellepő meztelencsiga ellen: így lehetséges!
Ha egyszer megvalósul egy állandó Hold- vagy éppen Mars-bázis, akkor szükség lesz arra, hogy helyben is termeljenek élelmiszert. De vajon mit?
Ismerkedjen meg a lábatlangyíkkal, igen hasznos élőlény.
Ártalmatlanságuk miatt a Magyarországon élő féltucatnyi faj irtása felesleges, sőt, káros.
Sokkal komolyabb melegrekordokat mutatnak a fák, mint ahogy eddig hittük.
A Fradi tizenegyesét ezúttal nem a kupadöntőben rontó Varga Barnabás, hanem a Frankfurtba távozó Lisztes Krisztián lőtte.
Győzelemmel zárták az idényt a zöld-fehérek, kérdés sem volt.
A kecskemétiek nyerték a két csapat utolsó meccsét a szezonban.
Jürgen Klopp liverpooli karrierje győzelemmel zárult, a Manchester City lett a bajnok a Premier League-ben
Nyolc meccset lejátszottak a másodosztály utolsó előtti fordulójából.
Örömünnep Putnokon és Tatabányán, óriási a harc dél-nyugaton.
Vereséggel zárta a Dárdai-korszakot a berlini klub.
Már csak a klubon múlhat, hogy mi lesz Marquinhos sorsa.